Rikyu   után:   japán   teaiskolák


 

  honami
  Hon'ami Koetsu (1558 - 1637) Kalligráfia aranyon és selymen (Rockefeller Ázsiai Művészeti Gyűjtemény



A Sen család
három ága

 

Az inkriminált faszobor és a rövid kard, a Yoshimitu, amivel kioltotta életét az Urasenke Konnichian székhelyén látható. Rikyû halála után a Régens elrendelte a Sen ház lezárását, a család szétszóródott, száműzetésbe menekült és törvényen kívülikén élt.

 

Mino Dôan, Rikyû első feleségétől született fia állt legközelebb az apa wabi-tea stílusához. Ő hivatalosan is Hideyoshi teamestere volt, majd apja halála után Sakaiba visszavonulva működött, de a nagyon kevés fennmaradt forrásból mindössze annyit lehet biztosan tudni, hogy utódok nélkül halt meg, így a családnak ez az ága megszakadt. Rikyû sok befolyásos patrónusa, köztük Tokugawa Ieyasu, aki később az első Tokugawa sógun lett, Maeda Toshiie és mások hathatós közbenjárására a család rövid idő múlva megbocsátást nyert és lehetőséget kapott a folytatásra. Bunroku 3 évében (1594) ők közvetítették Hideyoshi engesztelő levelét (Shôan meshidashijo - megidéző levél Shôanhoz), amiben arra kéri Rikyu kyotói birtokainak örökösét, hogy térjen vissza a császári városba.
Ő volt Rikyû fogadott fia Shôan Sojun (1546-1614), aki egyébként Rikyû első lányát vette feleségül és az újrakezdéshez egy darab földet kapott az Ogawa úton, nem messze a Császári Palotától. Ott építette fel rezidenciáját és oda költöztette át apja teaházát a Fushin’an-t. Röviddel ezután Shôan 1596-ban váratlanul visszavonult és mindenét fiára Sôtanra hagyta.
Genshuku, vagy Genpaku Shôtan (1578-1658) sok daimyôtól kapott ajánlatot arra, hogy hivatalos teamesterként szolgálhasson, de az unoka nem engedett. Wabi-Sôtanként szerény, visszavonult életet élt, mégis kora kulturális, művészeti életének fontos alakja volt, a legnagyobb művészek, patrónusok keresték fel. A korai Edo korszak háború utáni prosperáló. fellendülő, gazdag életében egyre nagyobb szerephez jutott az exkluzív, csillogó, udvari művészet. Száz évnyi folyamatos öldöklés után, amikor a chanoyu polgárok, harcosok, papok és arisztokraták művészetévé, napi meditációjává, vagy szórakozássá vált, a tea nélkülözhetetlen szerepet töltött be a mindennapi és a társasági, művészeti életben. Ugyanakkor lassan, de biztosan kifényeződött a keresetlen, rusztikus wabi is. Nonomura Ninsei wabiból induló és eldíszedülő, kifinomult kerámiaművészete, vagy Hon’ami Koetsu fantasztikus, légies festészete jól példázza az idők változását. Mindebben kulcsszerepe volt A Tokugawa klán trónra juttatott leszármazottjának, az excentrikus Tofukumon'in császárnőnek (1607-1678), aki élénk kapcsolatokat ápolt Shôtannal, a wabitól igen messze álló, hihetetlenül díszes tárgyakat is terveztetett vele a császári udvar számára. Shôtan kétségkívül Rikyû örökségének megmentője volt.
Ragyogó diplomataként, nagy tiszteletben álló művészként csupán harmadik fiának, Sôsának (Koshin Sosa 1613-72) engedte meg, hogy a Kishui Tokugawa család szolgálatába álljon. Később negyedik fiának, Senso Sôshitsunak (1622-1697) engedélyezte, hogy hozzá hasonlóan a kagai Maeda családnál dolgozzon. Ezután 1646-ban vissza is vonult, a Fushin’an birtokot Sôsára hagyta és a telek hátsó felén felépítette a Konnichiant*, ahova Sôshitsuval együtt átköltözött. A későbbiekben második fia, Sôshu hivatalos pozíciót töltött be a Takamatsu klán szolgálatában és felépítette a Kankyûan nevű rezidenciát a Mushanokôji úton még lejjebb az Ogawa mentén és ott rendezte be háztartását. A kyotói emberek a Fushin’ant Koshin Sosa rezidenciáját a szemközti Sen háznak (Omotosenke) kezdték el nevezni, ez lett a mai Omotosenke teaiskola. Ebből következően a Konnichian lett a hátsó Sen ház (Urasenke) Senso Sôshitsu otthona és a mai Urasenke teaiskola magja. A Mushanokôji úti Sen ház lett a harmadik ház és teaiskola, a Mushanokôjisenke.

 

 

* A Konnichian név ma az Urasenke teaiskoa szinonimájává vált. A név története szerint a teakunyhó (ami egy egészen kicsiny, 1 és háromnegyed tatami, plussz az előtér nagyságú házikó) befejezésekor Shôtan meghívta a ház avató teaszertartására zen mesterét Seigan Sôi szerzetest. A megbeszélt időpontban Shôtan hiába várt, a szerzetes nem érkezett meg, így Shôtan is elment. Amikor végül a szerzetes nagysokára megérkezett, csak egy üzenetet talált, amiben Shôtan a következő napra halasztotta a találkozót. Seigan is üzenetet hagyott: „Egy hanyag szerzetes nem várja a holnapot.” Shôtan rögtön megértette az üzenet élét és elment a Daitoku-ji templomba, hogy elnézést kérjen viselkedéséért, a teaházat pedig elnevezte Konnichiannak – mai tea kunyhó

 

 
Ugrás az oldal tetejére