Teában   sült   bárány

  Halló, ez itt Stadi konyhája, hol is van? Lefelé siklik az ujj a Pest térképen, nehéz megjegyezni a hely nevét, itt lent Dél-Pesten, délben, ebéd előtt, amikor, ritkán bárány kerül az asztalra. A birkáról rengeteg minden jut eszembe, például az elalvás előtt számolt birkák, vagy a japán birkák, merthogy ilyenek is vannak, sőt ott nagyon is sikk az angol birka tenyésztése. De eszembe juthatna Debrecen összehúzott tekintetű, félelmetes birka ura, vagy angol birtokot varázsolt dúsgazdag barátom birkatenyészete, amiből - egy birka nem birka - egy itt van a mélyhűtőben, de hozzá se nyúlok, mert nyűgös, nehéz vele bánni, sok munkát igényel és nem jutalmaz visszavonhatatlan élményekkel. Itt alszik mellettem a birkaterelő fekete birka-kutya, szóval, nem is tudom miért, de ha birkára kell gondolni, akkor seregnyi emlék ugrik be, lehet több, bármelyik más állatnál.

A legutóbbi, ami mindenképpen megelőzi értékben a japán birkák abszurd látványát a Val Senalesben megbámult birkaünnep, amikor az állatok és tartóik a tél közeledtével leköltöztek az ottani alpesi legelőkről. Álljon itt néhány képben gazdák és birkák szín szerinti szelektálása, ami sokáig inkább tünt a halmazokkal vívott reménytelen harcnak, mint tudatos emberi tevékenységnek. Néhány óra elteltével aztán minden jóra fordult, a birkatámogatás jó helyre került, folyt a sör és sült a kolbász, én teát ittam és sajnálkozva gondoltam arra, miért nem lehet még mindig a birkanagyhatalomnak számító Magyarországon tisztességes juhsajtot kapni.