USUCHA - HÍG TEA

 usucha marukyu koyamaen

          Usu cha    Híg  tea 

 

  Habos, mert könnyű, finom és édes. Tökéletes illusztráció Marukyu Koyamaentől

 
   Az usucha a híg tea, a chaji, a teaszertartás utolsó fázisában kap másodhegedűs szerepet, miután a vendégek elfogyasztották a jelzésértékű, ám mégis elegendő ételt, a kaisekit, sűrű teát, koichát kaptak, s ezzel megtörtént a tea fő felvonása. Az usucha könnyű és habos és a vendégek akár egy, vagy több csészével is kérhetnek belőle, amit a vendéglátó egyenként szolgál fel nekik. Közel három óra telt el azóta, hogy a vendégek megérkeztek a teaházba, a tűz is gyengélkedik már, újabbat kell építeni, ez lesz a gozumi, szó szerint „kései faszén”, amit az eredeti, a shozumi (első tűz) eszközeivel készítünk. Új víz kerül a vízforraló kamába, amihez mizutsugit, egy fém merőkanalat használunk. A kama vízforraló öntöttvas testét vizes ruhával töröljük meg, tovább erősítve a frissesség érzetét.  Ko, azaz füstölő kerül a parázsba, de a vendégek most a koicha idején használttal ellentétben nem vesznek részt a műveletben, a drága füstölőtartó (kogo) sem kerül elő. Ha a teaszertartásra délben kerül sor, akkor a gozumi, a tűz felélesztése elmarad, az usuchát azonnal a koicha után szolgálják fel. A chasent, a chakin törlőkendőt és gyakran a chawant is kicserélik, de a többi eszköz a helyén marad. Ennek a komplex teafogadásnak tsuzuki usucha a neve. Mégis az emberek negy többsége számára az usucha A TEA, a japán szertartás teája és már ez is nagy szó. Usuchát elvileg nagyon nagy számú vendégnek is fel lehet szolgálni, szépen, sorban egymás után. A japán emberek túlnyomó többsége csak usuchát ivott életében és igen kevesen ittak koichát, még kevesebben hivatalos vendéglátás keretében, attól függetlenül, hogy a koicha nagy és néma tiszteletnek örvend.   A teaház légköre a koichához képest kevésbé hivatalos és szigorú, ami egyszerre magányos, közösségi, nyugodt és meditatív, kevés beszélgetéssel. Sőt mi több, az usuchán helyet kap egy tabako bon, egy faszénnel táplált speciális tálca, ami egyszerre japán, európai és indián, ahol a közösségi lét derűs légkörét a tea tüzén gyújtott pipadohány fokozza. Érdekes módon a dohány épp Rikyu idején érkezett Japánba és vált nagyon divatossá, egyszersmind hivatalos részévé az usuchának – hogy meglepődnének az úrhölgyek és keleti fanok, továbbá jóganövendékek, ha teljes mélységében mutatnánk nekik a pipázó usuchát – s milyen cool lehetett annak idején! A füstbe merítkező teaház homályában a vendéglátó teát kever, míg  a vendégek a hosszú fém pipát a kiserut köröztetik egymás között.  Az usuchához higashi (száraz teaédesség) jár – nem azért – mint az a Kultúrházban elhangzott – mert a tea nagyon keserű, s édesség nélkül le sem nyelhető – hanem mert megidézi, legalább ilyen légiesen a koicha szerzetesi étkét, s ebben segítségünkre egy szép, akár modern tálca szolgál -  a higashi bon. A higashi száraz sütemény, de emlékszik az időre, amikor született és formájában is megidézi saját évszakát. Továbbá sosem páros. Ha két vendég van, három süti dukál, ha három vendég, akkor se négy, hanem öt és így tovább IQ teszt szerűen. Mindez egy kívánság, az usuchára érkező vendégnek kíván bőséget és sok, finom teát. A higashi megragadása és elfogyasztása papírszalvéta  ( Kaishi ) nélkül elképzelhetetlen, amint nem illik papírzsebkendőbe sem orrot fújni és zsebre tenni azt, ami előtte orrunkban volt. A kaishit mindenki magával hozza, természetesen az évszaknak megfelelőt, az édesség elvétele, továbbadása, elfogyasztása pedig nem kevésbé nehéz feladat, mint a teakészítés. A kyotói Egyetem Művészettörténeti Karának professzora után másodvendégeként érdeklődésem is kevés volt ahhoz, hogy felfogjam, hány év és teaszertartás tapasztalata csúszott, mozgott, hajolt előttem, még utánozni is kevés voltam. Az édesség például sokféle ebben az esetben, mondhatni sokszínű, mint a lányok tavaszi öltözéke, mint az erdő őszi éke, mint a nyárban hullámzó vágy és nem mindegy, melyiket veszed el, hogyan fordítod magad után a tálcát (a megoldás: ahogyan egyébként is volt, de két kézzel, sarkosan, nem csúsztatva) és az édességet, ha kekszféle, töröd, persze a kaishival fedve, ha kisebb, akkor pedig nyeled, de sosem harapod, ámbátor maga a rágás nem bűn.  

Matcha teáinkat itt kóstolhatja meg >>>>


 

 

 shunko in kolostor matcha

 

            Templomi változat turistáknak - ez még a jobbak közül való.

 

 

 

  Imígyen, dohányfüst és édesség után, más földi jókat is kínál a teishu a vendéglátó, többek között ülőpárnát (zabuton), lazíts barátom, te-aburi egy kis kézmelegítőt, ami télen, amikor a falakon átfúj a szél, igencsak jól jön. Az usucha igazából a furo szezon teája, amikor a tűzhely is hordozható, azaz furo és távol áll a vendégektől, amennyire csak lehet, s mivel emennek kínai az eredete, s a jósok is használták, megannyi szertartás, hiedelem és szépség kapcsolódik hozzá. A víz , ha lehet még inkább szem, s szertartás előtt van, a vízmerő kanalat jobb és balkéz is használja. Az usucha teáját egy légiesen szép lakkozott fatartó, a natsume hordozza, benne a tea hegyként mered a kíváncsi vendégek szeme előtt, minden jóelőre megtervezve és berendezve, s ez nem kis munka. Minden vendégnek külön tea jár, két chashakunyi tea koppan a teáscsésze, a chawan alján. Mikor kinyílik a vízforraló fedele, a vendéglátó megérti a helyzetet, ha a vizet túl melegnek ítéli, kevés hideget mer hozzá a hideg víz tartójából, a mizusashiból.  A bambusz vízmerő a hishaku a csésze fölé ér, de tartalmának csak felét csorgatja a csészébe, a másik felét visszaengedi a furo kamájába, hangos csobogással, ez is enyhíti a hőséget. A jobb kéz a vízforraló peremére támasztja a hishakut majd leengedi egyetlen, lágy megadó mozdulattal – kiri- hishaku ( az íj leengedése). A bal kéz a chawant tartja, szilárdan, a jobbkéz pedig a no    jelét (folyamatosság) rajzolja a csészébe, míg a teát „veri” fel és le. Az utolsó simítások csak a tea tetejét érik, hogy a hab egyenletes és sima legyen (ne lássak több buborékos fényképet!), majd a jobb kéz felemeli a csészét és a balra helyezi arccal (shomen, de nem showman) a vendéglátó felé, majd elforgatva azt szemben a vendég felé helyezi.  Itt akár vége is lehetne, három hörpintés, ami egybeolvad, de mégse, egy sor szabály rögzíti a játékosan szabad usucha elemeit vendégek részéről egymás és a vendéglátó felé, egészen az eszközök megtekintéséig, s a színpad bezárásáig, de ezt majd talán legközelebb. Most elég, ha akár éjfél után pár perccel is asztal alatt, idők fölött egy usuchához látunk.

 

 usucha eisatz

 
Ugrás az oldal tetejére